Záróvizsga
Záróvizsga
A záróvizsga időpontja
2021. június 21. (hétfő) 9:00 órától több bizottságban csak szakdolgozat védés
2021. június 22. és 23. (kedd és szerda) 9:00 órától több bizottságban feleletek
Helyszíne: a Microsoft TEAMS felületen
A beosztás a TH (https://ppk.elte.hu/tanulmanyi) webes felületén lesz elérhető a Hírek menüpontból, a Neptun-kód megadásával.
Tételsor a 2016/17. tanévben illetve ezt megelőzően megkezdett tanulmányokhoz
A záróvizsga általános menete
A záróvizsga a tavaszi félévben június 20-a, az őszi félévben január 20-a körül kerül megtartásra. A pontos időpontot az ESI határozza meg. A záróvizsgára márciusban (03.20-án 23:59-ig), ill. októberben (10.20-án 23:59-ig) kell jelentkezni a Neptunon keresztül, 1 hónappal a szakdolgozat leadása előtt (Ügyintézés / Kérvények / Kitöltendő kérvények).
A TH webes felületén keresztül legalább két héttel a záróvizsga előtt tájékoztatja a hallgatót a vizsga időpontjáról (mivel ekkor még nem feltétlenül zárult le az összes vizsga, ez nem jelenti azt, hogy a kiértesített hallgatók mindenképpen záróvizsgát tehetnek).
A záróvizsga két részből áll össze: a két témakörre adott szóbeli feleletekből, valamint a szakdolgozat védéséből. A védés során a szakdolgozatot a szakdolgozónak egy maximum 10 perces, erősen ajánlottan prezentációval (PowerPoint, Prezi, pdf stb.; max. 12 dia) kísért előadásban kell a bizottságnak bemutatnia, amely tartalmazza a bíráló által írásban feltett 2 kérdésre adott válaszát is. A hallgató ezután válaszol a bizottság kérdéseire.
A záróvizsga forgatókönyv tervezete a 2020. júniusi időszakra
Az oklevél minősítése
Az oklevél minősítését a következő részjegyek átlaga adja:
- Szigorlatok átlaga
- Szakdolgozat bírálat (a konzulensi és opponensi bírálat átlaga, erősebb az opponensi bírálat) & Szakdolgozat védés átlaga
- Záróvizsga eredménye (Szakdolgozat védés & Záróvizsga 1. tétel & Záróvizsga 2. tétel átlaga)
Az átlagszámítás a kerekítés szabályai szerint történik: 5 tized és alacsonyabb törtérték esetén lefelé, 51 századtól fölfelé (pl. 4,5 = 4; viszont 4,51 = 5).