Továbbtanulási lehetőségek

Továbbtanulási lehetőségek

Az alapszakokon (BSc) végzett hallgatók elsősorban mester szakokon (MSc) tanulhatnak tovább.

Mind rekreáció, mind sportszervező területen végzett hallgatóink számára elsődlegesen a Sportmenedzser MSc-t javasoljuk, amely Budapesten 2021. szeptembertől az ELTE PPK-n is elérhető.

Ezeken kívül mindkét alapszak számára elérhető a Humán kineziológia mesterszak (TE) is. Mindkét említett mesterszak befogadja valamennyi sporttudományi alapszak végzett hallgatóit, bizonyos tudományterületekről hozott kreditszámú tantárgyak korábbi teljesítésével.

A fentieken kívüli területek, szakok is elérhetőek lehetnek rekreáció alapszakos diplomával, de minden esetben javasolt ilyenkor, hogy az alapképzés alatt több, a megcélzott mesterszak területéhez kötődő kreditet végezzen el az érdeklődő, így kevesebb kreditpótlásra lesz szüksége egy sikeres felvételi után.

További információk a bemeneti feltételekről és a kreditpótlási lehetőségekről a szakleírásokban olvashatók a FELVI oldalán

A mesterszakokon kívül többféle szakirányú továbbképzés is rendelkezésre áll, amelyek nem adnak ugyan magasabb szintű egyetemi diplomát, de a kiállított betétlap többféle, az alapdiplománál szélesebb körben elérhető álláslehetőséget kínál.