AZ ÉLETMÓDSTRATÉGIÁTÓL A TERMÉSZETI REKREÁCIÓIG
A Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó eszmecserén a sport- és a neveléstudomány területén elismert szakemberek osztották meg gondolataikat, tapasztalataikat, kutatási eredményeiket az aktív szabadidő-eltöltés platformjaival kapcsolatban. Az előadásokból kitűnt, hogy informális tanulási színtérként számos lehetőség gyakorolható, amelyek végső soron az életminőséget javítják, a és képesek enyhíteni a civilizáció ártalmait, akár indoor, akár outdoor környezetben.
A plenáris előadások között Patakiné Bősze Júlia (ELTE PPK) a fizikai aktivitás és az életminőség közötti összefüggésre világított rá. Szakirodalmi és saját kutatási eredményei alapján bizonyította, hogy már heti 2-3, a WHO ajánlása szerint folytatott rendszeres fizikai aktivitás növeli a well-beingünket.
Baloghné Bakk Adrienn (ELTE PPK) gyakorlati eszközbemutatóval színesített prezentációjában a pickleball mint rekreációs tevékenység előnyeit, a versenyzők testösszetételét vizsgáló kutatásait mutatta be.
Miért szeretjük a Balaton-átúszást? – erre a kérdésre kereste a választ Mayer Krisztina (Miskolci Egyetem), feltárva a megmérettetésen rendszeresen részt vevő úszók sportmotivációját. Eredményei szerint az úszók többsége számára ez a sporttevékenység kihívás, kaland és flow élményt biztosító tevékenység is egyben.
Magyar Márton (ELTE PPK) Szinergiák a természeti rekreációban, avagy fizikai és szellemi leisure címmel azt a kérdést járta körül, hogy a mozgásos aktivitások mellett milyen szellemi tevékenységeket végezhetünk a természetben rekreációs céllal, és ezeknek milyen mentális és szociális többlethatásuk van.
A plenáris előadásokat követő szekciók során az Intézet oktatói és doktori hallgatói mutatták be aktuális kutatási eredményeiket. Az összesen több mint kétszáz fős közönség két szekcióban 18 rövid előadást hallgathatott meg többek között a sportgazdaságtan, a sportpedagógia, illetve rekreáció területéről.
Az esemény főszervezői Gősi Zsuzsanna és Magyar Márton voltak.
A konferencia szerkesztett absztraktkötete itt érhető el.