Turisztikai és rekreáció táborok 2021 - másként mint máskor

2021.09.17.
Turisztikai és rekreáció táborok 2021 - másként mint máskor

Szeptember 5-11. között került megrendezésre két turnusban a több szakunkat is megmozgató turisztikai és rekreációs táborunk. Mindkét "turnusra" ugyanazok a próbatételek vártak. Részben a bizonytalan vírushelyzet miatt a korábbi útvonalaink is megváltoztak,  így a Pilis, a Börzsöny, valamint a Budai-hegyek emelkedőivel és lejtőivel, növény és állatvilágával is ismerkedtek hallgatóink. A táborban nem csak a napi akár 20 kilométeres túrák tették próbára a hallgatók képességeit, de volt QR kódok alapján túrázás, tájfutás, játékos stratégiai feladatok, s legvégül a tanultak alapján saját túra tervezése és bejárása az adott terepen. A túratervezés feladatot a legmagasabb pontszámmal a Fakúszó Kenguruk csapata nyerte.

 

A program közben több vers is született, melyből most a Túr-ászok csapat művét adjuk közre:

Hogy kik azok a túrászok?

Nem tudom, de biztosan túl ászok.

Járják az erdőt nap mint nap,

S keresik a csodát, amit a természet ad.

Nem szemetelnek nem is kiabálnak,

Ehelyett óvnak és vigyáznak.

Szeretik falni az erdei gyümölcsöket,

De Szűcs tanárúr megtanította, hogy mi az, amit tényleg enni lehet.

S mondókámat egy rövid sorral zárnám,

A túrászok megpihennek és egy korsó sörre várván,

Megbeszélik napi teendőiket az Elte rekreációs ágán.

Turisztikai és rekreációs tábor

Turisztikai és rekreációs tábor

0

/

0

0

/

0