PRÁGÁBAN IS BEMUTATKOZOTT A „SVÉDASZTALOS” SPORTKURZUS

2023.10.27.
PRÁGÁBAN IS BEMUTATKOZOTT A „SVÉDASZTALOS” SPORTKURZUS
Az egyetemi egészségfejlesztésről, a mozgás fontosságáról rendeztek panelbeszélgetést október 10-én, az öt neves közép-európai egyetem együttműködéséből álló CENTRAL hálózat programsorozatának keretében. A prágai Károly Egyetemen zajló fórumon az ELTE képviseletében a PPK oktatói is bemutatták jó gyakorlatukat.  

CENTRAL Egyetemi Hálózatok Program öt ország – Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Németország – vezető egyetemeinek összefogásával jött létre, magyarországi tagintézménye az Eötvös Loránd Tudományegyetem. A CENTRAL ernyő alatt változatos kutatási és ismeretterjesztő tevékenységek zajlanak minden területen.

A Károly Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Kreatív Központjában Get healthy with CENTRAL címmel rendezett panelbeszélgetésen ezúttal olyan témák hangzottak el, mint az egyetemisták fizikai és mentális állapota, az egyetemi egészségfejlesztés komponensei, valamint a fizikai aktivitás iránti motiváció növelésének lehetőségei.

Az ELTE képviseletében Kovács Katalin és Boros Szilvia, a PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetének oktató-kutatói vettek részt a fórumon. Kitértek az egészségfelmérések relevanciájára, az egyetemisták kedvezőtlen mentális és fizikai mutatóira, valamint egy jó gyakorlatot hoztak a fizikai aktivitás hallgatói motiváció-növelésének lehetséges módjára.

A kerekasztal résztvevői egyetértettek abban, hogy mozgás nélkül a kiegyensúlyozott, egészséges életmód kialakítása szinte elképzelhetetlen. Ennek tükrében mutatta be az ELTE az általános testnevelés kurzuskínálatban nagy népszerűségnek örvendő „svédasztalos” sportkurzust, melynek lényege, hogy a hallgatók egy kurzuson belül akár hetente módosíthatják a mozgásformákat, és bármikor, bárhol teljesíthetik a kurzus követelményeit.

A Károly Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar mint házigazda a gyakorlatban is bemutatta egy bevált programját. Tanévenként kétszer kari futást rendeznek a délutáni órákban, ahol egy előre meghatározott távot kell együtt teljesítenie a munkatársaknak és a hallgatóknak. A közösségi futást minden alkalommal egy aktuális eseményhez kapcsolják, így az elmúlt évben képletesen Törökországba futottak segíteni a földrengés áldozatainak, míg korábban hasonló humanitárius gondolattal Kijev elérése volt a cél. Ezúttal Párizsba, a 33. Olimpiai Játékok helyszínére igyekeztek, amelyhez az ELTE kollégái is közel 20 kilométerrel járultak hozzá.