Navratil Ákos Szakkollégium

2021.06.20.
Navratil Ákos Szakkollégium
Az egyetem kiemelkedő hallgatóinak tehetséggondozását az ELTE évszázados hagyományokkal rendelkező szakkollégiumi hálózata segíti. A hálózatba eddig hat önkormányzati elven működő oktatási-kutatási diákműhely tartozott, a Szenátus májusi döntésével hetedikként melléjük került a Navratil Ákos Szakkollégium. A közösségbe a gazdaságtudomány iránt érdeklődő hallgatókat várják az egyetem bármely karáról, jelentkezés július 4-ig.

Bár a gazdaság egyes kérdéseivel az ELTE több tehetséggondozó műhelye is foglalkozott az elmúlt években, ezen a tudományterületen a kiemelkedő képességű hallgatóknak eddig nem volt önálló szervezetük. A Gazdálkodástudományi Intézet 2021-es önálló karrá válásával csaknem egyidőben, az ELTE Szenátusának május 17-i döntése alapján erre is sor került, megalakult az Eötvös Loránd Tudományegyetem gazdaságtudományi szakkollégiuma.

A kollégium Navratil Ákos (1875-1952) közgazdász, jogtudós nevét vette fel, aki 1918 és 1948 között a budapesti tudományegyetemen oktatott a közgazdaságtan és pénzügytan tanszékvezető egyetemi tanáraként. Az akadémikus az első világháború előtti és a két világháború közötti közgazdaságtan kiemelkedő jelentőségű alakja volt.

Navratil Ákos Szakkollégium (NÁSZ) főképpen a pénzügy, a számvitel, a menedzsment és a marketing területei iránt érdeklődő hallgatóknak kínál az egyetemi képzésen túlmutató szakmai képzést. Programjában hosszabb távú üzleti terepmunkák, páralkalmas, gazdasági problémára összpontosító foglalkozások, valamint előadások, konferenciák is megtalálhatók. A kollégisták műhelymunkákba kapcsolódhatnak be, és külső, üzleti partnerek által biztosított képzéseken is bővíthetik tudásukat. A támogatott önképzés mellett kiveszik majd a részüket a társadalmi szerepvállalásból is. 

Az új szakkollégium megbízott igazgatója Tanács János, az ELTE Érveléselmélet és Marketing Tanszék egyetemi docense, elnöke Udvardy Csanád mesterszakos hallgató. Az elnök munkáját Molnár Levente, Kántor Kata, Garai Viktória és Kaprinai Ádám hallgatók segítik. Interjúnkat Tanács Jánossal itt olvashatja, az alapításról és a felvételiről Udvardy Csanád a GTI honlapján beszél.

A NÁSZ az ELTE bármely karáról várja a jelentkezőket. A jelentkezéshez csatolni kell az önéletrajzot, motivációs levelet, B2-es komplex nyelvvizsga bizonyítványt. A felvételi feladat itt tekinthető meg, leadási határideje (a többi dokumentummal együtt) 2021. július 4. A felvételi beszélgetésekre ezt követően (július 15–17. között) kerül sor.

A szakkollégium Facebook-oldalát itt találja, a NÁSZ-t Instagramon itt követheti.