Ha a sport, a rekreáció érdekel, az ELTE PPK is szóba jöhet!
Az alábbiakban közzé tesszük Haiman Éva Dr. Boros Szilvia intézetigazgatóval készített riportjának egy részletét (forrás: https://uniside.hu/ha-sport-rekreacio-erdekel-elte-ppk-is-szoba-johet/)
Országosan is kiemelkedő az érdeklődés az ELTE PPK rekreáció és életmód, illetve sportszervezés alapszakja iránt – mondta Boros Szilvia, az Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet vezetője.
Sokféle szakember dolgozik együtt az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (ELTE PPK) Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetében, ami az egész karra jellemző nyitottságot és befogadó szemléletet követi – vallja Boros Szilvia intézetvezető. A fő erősségük szerinte az együttműködési készség, valamint az alapító és intézetigazgató elődje által képviselt emberközpontú hozzáállás. Az intézetvezetővel az UNI 2023 kiadványba készítettünk interjút.
Nyitottság jellemzi az ELTE PPK-t
A beszélgetésből kiderül, hogy az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetét modern és újító szemlélet jellemzi. Mint Boros Szilvia elmondta, az oktatói csapatban eleve sokféle szakember képviselteti magát: testnevelő tanárok, biológusok, közgazdászok, pszichológusok, orvosok. „Mindenki beleteszi a saját tudását, tapasztalatát a közös munkába, ami ettől nagyon színes és egyedi lesz. Azt gondolom, hogy ez a sokféleség hozza magával azt a nyitottságot, befogadó szemléletet és az újdonságra való fogékonyságot, ami szerintem az egész Pedagógiai és Pszichológiai Karra jellemző. Nagyon jól tudunk egymással együttműködni: ez az egyik erősségünk, és erre nagyon büszkék is vagyunk.”
Népszerű képzések
Az intézetben osztatlan tanárképzésben, valamint alap-, mester- és doktori fokon is folyik képzés. Boros Szilviától megtudtuk: országosan is kiemelkedő az érdeklődés az ELTE PPK rekreáció és életmód, illetve sportszervezés alapszakja iránt. Mindkettőre több mint 80 hallgatót vettek fel 2022 őszén is. Az intézet sportszakos képzésein pedig szemeszterenként átlagosan 600, az általános testnevelés kurzusain mintegy 1500-1600 diák vesz részt.
S hogy milyen szakokra lehet jelentkezni a sportszervezés, illetve a rekreáció és életmód szak mellett?
„Nálunk is van edzőalapképzés, ahol a kisebb csoportlétszám miatt személyre szóló figyelmet kapnak a hallgatók. Képzünk kajak-kenu és kosárlabdaedzőket, 2022-ben indítottuk az úszóedző-, jövőre reményeink szerint az ökölvívóedző-képzést. Emellett 2020 óta ismét van osztatlan testnevelőtanár-képzésünk, amire még mindig kevesen jelentkeznek, pedig országos szinten is kiemelkedő intézetünkben a képzés színvonala és az oktatók elkötelezettsége. Mesterszakon is folyik nálunk képzés sportmenedzser szakon. Az intézet a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemmel közösen részt vesz az ELTE PPK sportpszichológiai szakpszichológus szakirányú továbbképzésében is.”
Az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézete több mint 600 diák szakos képzéséért felelős. Emellett az általános testnevelés tárgy oktatását is ellátja az ELTE sportklubjával, a BEAC-cal karöltve, szemeszterenként 1500 tanulóval. Boros Szilvia tájékoztatása szerint ebben a képzési formában nagyságrendileg negyvenféle sportágra lehet jelentkezni.
A legnépszerűbb a labdarúgás, a kosárlabda, a röplabda, a tollaslabda, az asztalitenisz, a gerinctorna, az alakformálás, az úszás, az akvafitnesz, de a küzdősportokra is sokan jelentkeznek, így a tavaly indított újdonságokra, az ökölvívásra és a biztonságos esés kurzusra is. Ezekre az egy kredit értékű kurzusokra a többi tárgyhoz hasonlóan a Neptunon keresztül lehet regisztrálni, a térítés összege pedig kedvezményesen hatezer forint.
“Svédasztalos” kurzus
A pandémia alatt online kurzusokat is kifejlesztettek a kollégák, ezeket aztán a járványt követően is megőriztük, mert nagyon népszerűek lettek. Ez egy „svédasztalos” kurzus, minden héten 5-6 mozgásformából lehet összeállítani a heti edzésprogramot.
A Boros Szilviával készült teljes interjú az UNI 2023 kiadványban olvasható. Ebből kiderül az is, mit jelent a gyakorlatban, hogy az intézetben nagy hangsúlyt fektetnek a hallgatók szakmai, emberi, intézményi tevékenységgel kapcsolatos készségeinek fejlesztésére. Szóba kerül a gyakorlatorientáltság és az is, mennyire széles körűek az itt végzettek választási lehetőségei a pálya- és szakmai orientáció tekintetében. A kiadvány megrendelhető az UNIside-on.