ESI-hallgatók a 6. Európai Egyetemi Játékokon

2022.07.11.
ESI-hallgatók a 6. Európai Egyetemi Játékokon

Az ELTE 26 fős küldöttséggel vesz részt a 6. Európai Egyetemi Játékokon 2022. július 17-30. között Łódź városában, Lengyelországban; az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) szervezésében. A rendező város neve is sportos tartalommal bír, hiszen jelentése: csónak.

A legnagyobb szabású egyetemi kontinensbajnokságot 2012-től kétévente rendezik meg. Idén 46 ország kb. 6000 sportolója, közöttük több mint 400 magyar fog versenyezni. A versenyzők nem a nemzeti válogatottak tagjaiként vesznek részt, hanem annak a felsőoktatási intézménynek a nevében, amelyhez hallgatói jogviszony köti őket. A versenyeken azok a sportolók vehetnek részt, akik 1992. január 1. – 2005. december 31. között születtek, és jelenleg felsőoktatási intézmény hallgatói, vagy diplomájukat 2020. július 31. után, illetve 2022-ben a Játékokat megelőző szemeszterben szerezték.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem öt sportágban vesz részt a versenyen, ahol magyar, Európa-, valamint világbajnok sportolók is megjelennek.

A sporteseményen 9 fő képviseli a PPK-t az Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet budapesti sportszakos képzéseiről 2 sportágban, ezzel is öregbítve az Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet hírnevét:

Futsal:

  • Bartucz Martin sport- és rekreációszervezés szak, rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakirány
  • Bencsik Gergő sport- és rekreációszervezés szak, sportszervező szakirány
  • Boros Roland sport- és rekreációszervezés szak, rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakirány
  • Diós Péter sport- és rekreációszervezés szak, sportszervező szakirány
  • Gémesi Áron sportszervező szak
  • Sajben Marcell sportszervező szak
  • Tarpai Gyula Dániel sport- és rekreációszervezés szak, sportszervező szakirány
  • Várkonyi Barnabás sport- és rekreációszervezés szak, sportszervező szakirány

Kickbox:

  • Bálint Martin rekreáció és életmód szak

Hallgató-versenyzőink 2022. július 14-én érkeznek a verseny helyszínére. Kickboxos hallgatónknak 2022. július 16-18., a futsalosoknak pedig 2022. július 16-23. között szurkolhatunk.

HAJRÁ Eötvös Loránd Tudományegyetem, hajrá ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet Budapest!!!

 

ESI-s résztvevők

ESI-s résztvevők

0

/

0

0

/

0