ELTE-sikerek a sportos OTDK-n

2021.04.12.
ELTE-sikerek a sportos OTDK-n

2021. április 7-9. között a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kara rendezte meg a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójának döntőjét. Az ESI oktató-kutató kollégái közül zsűri tagként vett részt Patakiné Dr. Bősze Júlia (Sportrekreáció, sportturizmus tagozat tagja), illetve Dr. habil. Gősi Zsuzsanna (Sportmenedzsment, sportgazdaság I. tagozat társelnöke).

A sikeres pályamunkákra való felkészítésben Tarsoly-Huszár Ágnes és Dr. Magyar Márton mint témavezetők vettek részt.

Hallgatóink az alábbi tagozatok munkájában mutatták be dolgozataikat:

  • Albert Angéla: Rekreációs utazási motivációk egy debreceni kutatásból (Sportrekreáció, sportturizmus tagozat, témavezető: Dr. Magyar Márton)
  • Horváth Mónika: Aerobik oktatás a pandémia előtt és az első hullám alatt (Edzéselmélet II. tagozat, témavezető: Tarsoly-Huszár Ágnes)
  • Kovács Kristóf: Inkluzív rendezvény szervezése a táncsportban (Parkinson-kór és szabadidő) (A sport és a testnevelés társadalmi hatásai I. tagozat, témavezető: Dr. Magyar Márton)

A 2021. április 9-i záróünnepség keretében plenáris előadást tartott kollégánk, Horváth Áron, akit Roska Tamás díjjal is kitüntettek. Prezentációjában érdekesen bemutatta a propriocepció pszichológiai szerepét, amely a sportmozgások vizsgálatában egy jelentős aspektust jelent.

Albert Angéla (Rekreáció MSc, I. évfolyam) a tagozatában a dicsőséges III. helyezést szerezte meg a vízzel kapcsolatos utazások motivációinak kutatását bemutató tanulmányával.

A szombathelyi és budapesti sportszakos diákok összesen 5 db helyezést és 1 db különdíjat szereztek a Konferencián.

2023-ban kerül megrendezésre a 36. OTDK a Pécsi Tudományegyetemen. A fenti sikerek alapján is várjuk minél több ESI-s diák jelentkezését a következő tanévben, hogy a rangos esemény következő állomásán még több hallgatói sikerrel lehessen gazdagodni.

OTDK

OTDK

0

/

0

0

/

0