3. Sportgazdaságtani Kerekasztal

2021.05.13.
3. Sportgazdaságtani Kerekasztal

Az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézete 2021. április 29-én rendezte meg a 3. Sportgazdaságtani Kerekasztal online beszélgetést. Két kérdéskört vitattak meg a szakértők. Mindkettő a 2021 nyarán megrendezendő eseményekhez kapcsolódott.

Az első részben a központi téma a Tokióban megrendezésre kerülő nyári Olimpia játékok volt. A témát Lehmann László vezette fel, melyben megemlítésre került, hogy a lakosság nagy része ellenzi a rendezvényt és a Japán járványügyi adatok is kedvezőtlenek. Ezek után kapcsolódott be a beszélgetésbe Dr. Kulcsár Krisztián a Magyar Olimpia Bizottsága elnöke. A központi üzenete az volt, hogy bár nagyon sok a bizonytalanság, de az Olimpia mindenképp megrendezésre kerül. Előre még nem lehet tudni, hogy pontosan mennyi embert engednek majd, de lényegesen kevesebbet, mint azt a korábbiakban megszokhattunk. A létszámcsökkenés természetesen nem a sportolói résztvevők számában jelentkezik, hanem a kísérők esetén, illetve az egyes helyszíneken résztvevői újságíró létszámban. Ezek után kapcsolódott be a beszélgetésbe Várhegyi Ferenc az Eurosport riportere. Tőle megtudhattuk, hogy az európai közvetítési jog most a cég tulajdonában van és a magyar közszolgálati televízió is tőlük vásárolja meg. Említésre került még, hogy elképzelhető a kandidálás menete kicsit változni fog, hiszen mostanában merült fel az a probléma, hogy több város pályázott, majd visszavonta a jelentkezését.

A második részben a futball került a középpontban, ahol Dr. Bukta Zsuzsanna moderátor segítségével Szabados Gábor sportközgazdász és Dr. Kassay Lili docens asszony vitatták meg az Európa-bajnokság rendezésével kapcsolatos problémákat. A szakértők véleménye az volt, hogy most először bonyolódik több helyszínen az esemény, de pont a járvány okozta nehézségek miatt ez most szerencsésen alakult. Egy helyszín esetleges kiesése még nem veszélyezteti a teljes megvalósítást. A másik érdekes téma, amely röviden került megemlítésre az európai szuperkupa ötlete volt. Abban egyetértés alakult ki, hogy klubfutballra most jellemző európai szintű versenyrendszerek át fognak alakulni a jövőben. Ennek jelen pillanatban még nem tudják sem módját, sem az időtartamát.

A szervezők a következő eseményt 2021 októberére tervezik. Várjuk oda is az érdeklődőket.

A 3. Sportgazdaságtani Kerekasztal visszanézhető:

Az esemény képei

Az esemény képei

0

/

0

0

/

0